2011. december 18., vasárnap

A szabadság vajon mi? – evangelizációs hétvége Nagyváradon


Ifjúsági evangelizációs hétvégét tartottak a nagyvárad-rogériuszi református egyházközségben. Az idei ifjúsági konferencia témája a szabadság volt. Az összejövetelen közel kétszáz fiatal vett részt.

Negyedik alkalommal szervezett ifjúsági evangelizációs konferenciát a nagyvárad-rogériuszi református egyházközség. A rendezvény társszervezője a Confessio-2008 Egyesület volt. Szombaton is, vasárnap is fiatalokkal népesült be a rogériuszi református templom és a parókia. Kerekes József rogériuszi parókus lelkész elmondta: amikor első ízben szerveztek ilyen jellegű konferenciát, az volt a szándékuk, hogy a konfirmandusoknak lehetőségük legyen elmélyíteni ismereteiket, tudásukat, a felkészítőkön, vallásórákon elhangzott dolgokat. A vallástanárok, segédlelkészek is mindenkor besegítettek a szervezésbe. A presbiterek, a nőszövetség tagjai is mindenkor készségesen segítenek, biztosítják a konferencia létrejöttéhez szükséges feltételeket. Évről évre szépen terebélyesedett a rendezvény. A gyülekezet fiataljai mellett mások is részt vesznek a programokban. Sőt nemcsak váradiak, hiszen az idei evangelizációs hétvégére is érkeztek Hegyközszáldobágyról, Nagyszalontáról, Hegyközkovácsiból, Jákóhodosról, még a szilágysági Zilahról is. Kerekes József hozzáfűzte: nem az a céljuk, hogy tömegrendezvénnyé szélesítsék ki a konferenciát. A tapasztalatuk ugyanis az, hogy a 150-200-as létszám éppen elegendő. Ilyenkor még könnyebben átadható az üzenet, tartalmas marad a program. Az idén Balogh Tímea, a gyülekezet vallástanára volt a fő koordinátor. Mint mondta, a szervezői csoport sokat tanakodott azon, mi legyen az idei téma. Azt találták ki, hogy beszélgessenek a szabadságról. Mit is jelent valójában a szabadság? Mik a kötöttségeink, önmagunk korlátai? Mitől érzi magát felszabadultnak az ember? Hogyan lehet valaki szabad Istenben? Ezekről a kérdésekről értekeztek az egybegyűlt ifjaknak a meghívott lelkipásztorok is a különféle előadások keretében. Balogh Tímea hozzátette: az idei evangelizációs konferencia jelszava a Vektor, ami egy anagramma (V – Várad; e – evangelizáció; k – konferencia; t – tavaszi; or – Rogériusz kezdőbetűi megfordítva). „A vektor irányt mutat. Szeretnénk irányt mutatni a fiataloknak – Isten felé” – fejtette ki a vallástanárnő.

A szombat délelőtti programokon főleg a konfirmandusok vettek részt. Délután a 16-25 év közötti korosztály képviselői is részt vettek az eseményekben.

A konferencia nyitóünnepségén Kerekes József mondott igei köszöntőt (a Róm 8,28 igerész alapján). A lelkipásztor szólt az isteni gondviselés mibenlétéről, hiszen „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”. Beszélt arról, miért fontos az Istennel való együtt munkálkodás. Mindent Isten ad, meghatározza életünket.

Az előadások mellett jutott idő a kötetlenebb programokra is a két nap alatt. Voltak kiscsoportos beszélgetések, koncertek is. Szombat este a kolozsvári FIKE Band muzsikált, a vasárnapi záróistentisztelet után pedig Komlósi Szilvia dalénekes lépett föl.

Tóth Hajnal, Reggeli Újság